Sziasztok!
A minap sétáltam az utcán, és előttem ment két idős néni. Beszélgettek családról, unokákról, hétköznapokról...
" A fiam és a családja hétköznaponként nálam esznek. A gyerekek a játszótérről feljönnek, uzsonnáznak, aztán mennek haza. A fiaméknak vacsorát szoktam küldeni velük. Hétvégén pedig én főzök rájuk. Minden vasárnap nálam ebédelnek. Egyedül élek, mégis mindig tele a lakás. Én így tudok segíteni nekik. Tudod, albérletben laknak, hónapról hónapra élnek. Nem is tudom, mi lenne velük, ha nem tudnám őket legalább ennyivel segíteni! Mit tegyünk? Nem vihetem magammal a temetőbe azt a kis pénzt, amit megspórolnék, ha ezt nem tenném meg értük. A családjáért él az ember. "
Vajon ebben a korban már nem nekünk, fiataloknak kellene támogatni idősödő szüleinket? És tessék! Ide jutottuk. Nem elég, hogy csecsemőkorunktól kezdve óvtak, gondoskodtak rólunk?! Mikor adhatjuk ezt vissza?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.