 |
| forrás:www.demotivalo.com |
Érzelmeket kifejezni azt hinnénk természetes és mindennapi dolog, ami magától jön. Olyan mint levegőt venni. De nem. Ezt is tanuljuk. Már gyerekkorunkban belénk nevelik:
"- Ne sírj! Nem fáj az olyan nagyon."
" - Ne szomorkodj, majd lesz másik autód, ha ez elveszett."
" - Ne vigyorogj, mint a tejbetök, mert ez egyáltalán nem vicces. Inkább gondold át a szobádban, mi tettél."
"- Mosolyogj, ne durcizz, csúnya vagy így."
Érzelmileg felfogni, amit a másik érerez, sugároz, ahogy érzi magát a bőrében, ahogy esik neki egy - egy szavunk, kemény tanulás eredménye.
Érzelmi intelligenciánk meghatározóbb életünk során, mint azt gondolnánk.
Értelmi képességeink, IQ- ban mért eredményeink, a tanévek során szerzett érdemjegyeink mind mind eltörpülnek az mellett, hogy mennyire vagyunk képesek fogni a jelet, amit a másik ember " szíve" ad nekünk, és mennyire vagyunk képesek mi magunk érzéseink kifejezésére.
Ezt mind gyerekkorban sajátítottuk el különböző hatások által vagy a fentiekhez hasonló direkt "instrukciók" eredményeképp'.
A köztudatban úgy él, hogy a férfiak nehezebben mondják el, mit éreznek. Nehezen nyílnak meg szavakban és gesztusokban egyaránt. Ez azonban a nőket is éppúgy jellemezheti, amennyiben úgy nevelték őket, hogy palástolják el érzéseiket, mert az a gyengeség jele. Ha mindenki látja őket szomorkodni, szenvedni, akkor élő céltáblává változnak a környezetük számára.
A fiúkat úgy tanítják, hogy gyenge, aki sír. A lányokkal kicsit elnézőbb a társadalom.
És eljutunk oda, hogy mi magunk sem tudjuk, valójában mit érzünk, mert olyan sokáig és olyan mélyen rejtegettük érzelmeinket, hogy mi sem tudjuk már mi a valódi érzelmi " álláspontunk" egy egy megélt szituáció során.
Én személy szerint a negatív érzelmeket kizárom. Az elmémben tudatosan "zárolom" a megtörtént negatív eseményt, nem gondolok rá. És amikor még nagyon friss az élmény egy csomó pozitív és reális érvet állítok fel, miért is kell ezt az eseményt kevésbé feketének látni.
Csakhogy, ez addig működik, amíg valami hirtelen érzelmileg mélyen pofon nem vág. Egy kép, egy történet, egy hangfoszlány képében. Akkor aztán minden hideg, kemény, érzelemmentesen semleges védőfalam összeomlik, és pár perc érzelmi vihar veszi kezdetét.
Érezni tudunk és érzelmeket befogadni is. De őszintének lenni és őszinte érzéseket közvetíteni hatalmas bátorság kell. És rengeteg erő a gúnyolódókkal, a cinizmussal szemben.
A lélek nagysága az érzelmek tisztaságában mutatkozik meg. Szerintem.
Te mersz érezni és megmutatni a lelked?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.