Anna és lánya gyötrelmei

2023 nyarán Anna  lánya lelkiismeret furdalással,  szégyen érzetével küzdött, amikor Annát elhelyezte az idősotthonban. Nagyon izgult, hogy anyukája hogy fogja érezni magát. Aggódott, hogy fogadja az idősotthonba költözés gondolatát. Anna szomorú volt és csalódott. Eldobottnak érezte magát. 

Egész a nyár közepéig minden rendben volt, csakhogy egy átlagosnak tűnő hétköznap elesett, és combnyaktörést szenvedett. A kórházi ápolás után haza már nem mehetett, mert ápolást, gondozást igényelt. A felépülés lassú és időigényes folyamat, amit állandó figyelem és törődés kell kísérjen a legjobb eredmény elérése érdekében. 

Csakhogy innen kezdve a biztonságos egyedüllét, egyedül élés már nem volt életszerű. Anna lánya, Emilia aggódott érte, 24 órás felügyeletet anyagilag nem bírták. Ezen kívül  Anna hallani sem akart arról, hogy idegennel ossza meg az otthonát. 

Emilia nem tudta feladni munkahelyét. Neki is volt élete, családja, akikért felelősséggel tartozott anyagilag is. 

Egyetlen megoldásként az idősotthonba való beköltözés látszott. De ezt elmondani az édesanyjának, aki életét áldozta rá, nehéz feladat volt. Nem is tudta, hogy kezdjen bele a témába. 

Először ő maga akart utána járni dolgoknak. Szégyenérzet vagy lelkiismeret furdalás miatt... Ki tudja?

Körbejárta alaposan a lehetőségeket, megismerkedett minden elérhető anyaggal. Informálódott, tanult, tájékozódott. Mélyen beleásta magát a támába. 

Sikerült hozzájutnia egy idősotthon kisokos jellegű  anyagra:

" Idősotthonba készülök lépésről lépésre útmutató" címmel. Nem volt olcsó, de nagyon praktikus és hasznos információforrás volt. Ugyanitt V.I.P. személyes tanácsadást is igénybe tudott venni, ahol a beszélgetések során rádöbbent, hogy nemhogy lelkiismeretfurdalása nem kell legyen, de még gondos, törődő gyerekként is az a dolga, hogy BIZTONSÁGBA tudja az anyukáját. Ennek pedig ez a módja jelenlegi élethelyzetében. 

Ha megnyeri a lottót, jöhet a 24 órás szakember, de szigorúan a melléképületben elszállásolva. 

Minden tudással felvértezve, Annát végigvezette a lánya a talált eredményeken, érdekességeken, tudnivalókon. Ennek az lett az eredménye, hogy végül ő maga akart menni. Lelkesen nekiállt kiválasztani a helyet, ahol lakni szeretne. 

Így került hozzánk. Most is a lányával moziba vannak. Egy közös kedvenc színészük legújabb filmjét nézik meg együtt.

Csak eszembe jutott, hogy ő is itt lenne a mai közös sütésünkön, ha Emilia nem most vitte volna el. Holnap jön vissza. 

Na, nem kibeszélni szerettem volna őt, de megérdemel néhány szót ő is, ha már közénk tartozik.

Ha pedig Önt is érdekelné, az " Idősotthonba készülök lépésről lépésre útmutató" vagy a V.I.P. tanácsadás, csak iratkozzon fel a folytatásra bátran!

Élet a mi kedves kis idősotthonunkban ( Pisti )

 Sziasztok! 

Pisti vagyok. Mesikém, ne mondj rólam túl sok jót! Még elbízom magam. 

Kiváncsiak vagytok rá, hogy kerültem ide ilyen fiatalon és jóképű legényként?

Na , nem vagyok már igazán fiatal, de a lelkem az maradt.

Sok barátom volt, sűrűn éltem társas életet. Ekkor persze volt ereszd el a hajam.

Hát ez visszaköszönt, ahogy mentek az évek. Sosem nősültem, gyerekem sincs, szüleim rég halottak.

Egyedül vagyok a világ ellen, ahogy mondani szokták. Többször ért baleset, elestem kerékpárral, sárban, hóban, vagy csak szimplán megbotlottam. Testvérem gyermeke abban a faluban lakott, ahol én, de már elege lehetett belőle, hogy mindig a kórházba járjon hozzám. Igy eljött az idő, amikor leültetett, és elmondta, hogy saját családja mellett én már nem férek bele. Sok neki ez így. Gyerekeket nevel, férjét szolgálja ki, dolgozik. Nem bírja tovább. 

Tisztelem és becsülöm az őszinteségéért. Nehéz lehetett neki felvállalni ezt a nagy beszélgetést.

Első hallásra fel sem fogtam. Elvicceltem, mint mindent eddig az életben. Aztán pár nap múlva visszatért a témával, hogy konkretizáljunk le pár dolgot. Na akkor esett le! 

Csak pislogtam, mint a partra vetett hal. Gondolkodni sem tudtam. Hadakoztam, felháborodtam, sajnáltattam magam, lelki terrorizáltam...

Minden eszközt bevetettem, amit egy kétségbeesett férfi elő tud húzni a tarsolyából. Hasztalan.

Nem tántorítottam el a szándékától. Aztán elvonultam. Néhány napig felé sem néztem. Sértettnek éreztem magam. És akkor jött a felismerés: Eddig is levegőnek nézhetett volna.

 De nem tette. Sőt! Most is a javamat akarja. Nem csak egyszerűen magamra hagy, hanem segít megtalálni a megoldást.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz jó idősotthont találni.

Én még élni akarok vidáman, energiával telve. Igen, mozgásom már nehézkes, de az agyam még igényli az izgalmakat.

Kutakodott a neten, kérdezgetett ismerősöket. Így kerültem ide hozzátok.

Itt jó társaság alakult ki. Sok fejtörő, vidám játék dobja fel a napot. 

Ide is úgy találtunk, hogy feliratkoztunk egy lelkes, segíteni akaró szakember hírlevelére , és az ő tudása, tapasztalata mutatta az utat a helyes irányba.

Most el kell mennem Borishoz, mert  csapom neki a szelet egy picit. Viszek neki egy üveg jó bort, és beszélgetünk az öreg Balaton partján eltöltött nyarainkról.

Józsi is egy különös figura, ha újra találkozunk, felkeressük együtt őt, jó?

Élet a mi kedves kis idősotthonunkban Mesi néni

Mesi néni vagyok. Én azért jöttem ide lakni, mert egyedül maradtam otthon. Férjem meghalt, egyedül voltam a nagy házban. Sosem szerettem egyedül lenni. Attól mindig rossz kedvű lettem. Már a pszichológus meglátogatását ajánlották a gyerekek.

Eljöttem megnéztem az épületet, megnéztem a lakókat, beszéltem velük és az itt dolgozókkal is az itteni szabályokról, életről, napirendről, szokásokról. 

Megtetszett, és megbeszéltem a családdal a részleteket, majd beköltöztem.

Viszont a sok - sok virágot sajnáltam otthon hagyni. Az igazgató nő megengedte, hogy elhozzam magammal őket. Sőt! Amikor magot tudtam szedni belőlük, szétszórhattam őket. Saját kis kertet gondozok azóta is. Nem is akárhol! A főbejárat mellett. Az én virágaim szegélyezik a járdát, amikor bárki bejön az épületbe. Gyönyörűek! Na nem azért, mert Én gondozom őket, hanem a lakótársak dícsérik. Az ő lelküknek is jó érzés ilyen környezetben, ebben az udvarban sétálni. Egy kicsit mindenki a magáénak érzi.

De a virágokon kívül van ám itt más remek dolog is. A lelki  egészségünkkel itt külön személyzet foglalkozik. Minden nap ebéd előtt és után is közös programokat szerveznek. Aki akar, részt vesz rajta. Vagyunk páran, összeszokott csapatként törjük a fejünket a sok érdekes játékos feladaton.

Ma például olyat csináltunk, hogy Viktória, a terápiás munkatárs egy táblára felírt két különböző szót. Nekünk pedig olyan mondatot kellett kitalálnunk, amiben szerepel ez a két szó. Hát nem olyan egyszerű, mint gondolnád! Képzeld, az első két szó a "létra" és a "sapka"volt. Na ebből Te mit hoznál ki? Nekem azt sikerül, hogy: " A kisfiú felmászott a létrára, és leesett a sapkája. Ezért vissza kellett mennie érte."  Pisti persze rákontrázott. Ő a mi mókamesterünk. Mindig vicces dolgokat talál ki. Neki az jutott eszébe, hogy: "Pistike felmászott a létrán a szomszéd cseresznyefájára, de az észrevette őt, és elkergette az udvarból, így leesett a fejéről a sapkája, vissza sem tudott menni érte. Este ezért apja megbüntette, két nap szobafogságot kapott érte. "

Szóval lehet cifrázni, és Pisti mindig törekszik rá. Sokat nevetünk, ha ő is beszáll a játékba. Ilyenkor mindenki egy kicsit más. Felszabadultabb. Mi is igyekszünk tartani a ritmust vele, és sok humoros dolgot találunk ki. Bátrabban viccelődünk mellette. 

Bár ma új játékot próbáltunk ki, ami egy picit döcögősebben ment az elején. Éppen ebéd előtt történt, amikor azt a feladatot kaptuk, hogy egy egész történetet, sztorit kell kerekítenünk úgy, hogy Viktória elmondja az első mondatot, a mellette ülő mondja a második mondatot a kitalált történetben, aki ő mellette ült, a harmadik mondatot, és mire hozzám értek, már egy olyan sztori lett belőle, hogy egy vígjáték rövid jelenete is lehetett volna . De én is beleadtam ám mindent! Színes fantáziám nem hagyott cserben. Nagyot nevettünk az így sikerült, mulatságos kalandon, amit  összehoztunk együtt.

Mire befejeztük a nevetgélést, osztották az ebédet. Szétszéledtünk, Viktória mielőtt elment a papírmunkájával bíbelődni, hozott minegyikünknek egy kis kekszet. Mondván a szép munka jutalmat érdemel. Pedig nem is dolgoztunk, hanem játszottunk. Jól éreztük magunkat. Mondta is, hogy a sok nevetéssel megerősítettük ma is az immunrendszerünket.

Ha legközelebb találkozunk, elhozom ide hozzátok Pistit is. Ismerjétek meg ti is, milyen jó fej!

Most mennem kell Tündikéhez, aki  kötöget , és mondtam neki, viszek kötésmintákat tartalmazó könyvet. Itt akadtam rá az idősotthon házi könyvtárában, amikor keresgéltem magamnak valami romantikus könyvet készülve a hosszú, hideg, téli napokra. 

Élet a mi kedves kis idősotthonunban ( Piroska néni)

Piroska történetét kell elmesélnem ígéretemhez híven. Ő sajnos nem tudja már elmesélni, mert olyan mértékben leépült szegény, hogy a gyermekeit sem ismeri fel. Amikor idekerült, még nagyjából az eszénél volt. Akkor mondta, hogy a családjával próbálta megbeszélni, hogy ne kelljen bejönnie ide az otthonba. Olyan fontos volt ez neki, hogy az érzelmi zsarolást is előszeretettel alkalmazta. Hallottuk a látogatások során elcsípett párbeszédekből. Abban bízott, hogy együtt találhatnak más megoldást, és elkerülheti az elkerülhetetlent. Mesélte, amíg tudtunk beszélgetni, hogy azt gondolta, hogy az otthongondozás majd megoldás lesz számára.

Egy ápoló vagy gondozó segít majd neki az alapvető szükségletekben, orvosi ellátásban és egyéb teendőkben. De ez már kevés lett volna Piroskának, mert huszonnégy órás felügyelet kellett már neki, amit ő nem látott be. A gyerekek elvitték őt a háziorvoshoz, aki elmondta Piroskának, hogy az ő egészségi állapota már megkívánja, hogy teljes ellátást, gondozást, ápolást kapjon. Neki sem hitt Piroska. A pszichiáter is megpróbálta megértetni vele. Papírt is írt az időskori elbutulás mértékéről, a demenciájáról. De csak nem értette meg a helyzetét. Persze, már nem úgy működött az agya.

Amikor bekerült az otthonba, dacos volt, mérges, szökni akart. Sokat sírt, de leginkább a gondozók életét nehezítette meg az éhségsztrájkjával, szökési kísérleteivel, a vulgáris beszédével. Az ételt, italt széndékosan kiöntötte, kiabált, káromkodott. De ők profik, nem ma kezdték a pályát, tudták kezelni ezeket a kirohanásokat. Már rég nem csinál ilyeneket, megtört vagy megértette, innen nincs tovább. Ez az út vége. Azóta romlott le fizikailag is. Kerekesszékbe került, mert legyengült és az esze is elhagyta...

A gyerekek járnak be hozzá minden hónapban egyszer legalább. Mivel az anyukájukkal érdemben beszélgetni már nem tudnak, tőlem szoktak olykor ezt - azt megkérdezni. Evett-e rendesen? Szokott-e valamit csinálni? Mennyire vesz részt a programokon? Mit csinál napközben? Azt látják, hogy a ruhája tiszta, fizikailag rendben van. El van látva, odafigyelnek rá. De vajon mit érez? Mit gondol? Kérdezgetnek engem, de ezekre én sem tudom a választ. Pillanatképeket kiragadok, mesélek nekik programokról, amikor láttam mosolyogni, nevetni az anyukájukat. Látom, akkor megnyugszanak egy kicsit.

Pedig lehetett volna ez másképp is. Itt van például Mesi néni esete. Ő egészen kivirágzott, hogy közénk került. Szó szerint virágba borult az intézmény tőle. Megyek is, szólok neki, jöjjön, mesélje el hogy került ide. Várjatok csak! Nemsokára érkezünk.

Élet a mi kedves kis idősotthonunkban ( Viki néni)

Szervusz, drága Tamás!

Látom, Te már bemutatkoztál. Nos, hát én folytatnám a sort. Viki néni vagyok. Én is önállóan döntöttem úgy, hogy bevonulok egy számomra megfelelő idősotthonba. Érzelmek dúltak bennem, jók és rosszak is. Félelem, kétely, remény egyszerre. De az egészségi állapotom sajnos egyre silányabb. Bár napi szinten orvosi ellátást nem igénylek, gondoskodni rólam oly' mértékben még nem kell, de egyik napról a másikra változhat. 

Csípőprotézisem igencsak megnehezítette önmagam ellátását, otthoni gondoskodást nem várhattam el senkitől. Egyedül éltem, és gyermekeim sem tudtak olyan sűrűn látogatni a távolság miatt. Tudod, külföldön élnek pár éve. 

Ahogy a tanult emberek mondják, szociális interakciókra vágytam. Szóval csak beszélgetni akartam valakivel, ismerkedni, barátkozni, társas életet élni. Itt sok közös programot szervezhetünk.Csoportos tevékenységek, torna, kirándulás, kártyázás, vetélkedők, filmklub, bármi előfordulhat, amit mi kitalálunk. Eseménydúsabb életem van, mint fiatal asszony koromban. Lassan határidő naplót kell vegyek, hogy tudjam, mikor hol milyen program lesz, ami engem is érdekel.

Persze a családom támogatása rendkívül fontos volt ennek a nagyszerű döntésnek a létrehozatalában, mivel az ő anyagi támogatásuk nélkül nem tudtam volna megtenni ezt a lépést. Sajnos a nyugdíjam nem fedezi az ellátási díj összegét havi szinten. És akkor még nem beszéltünk a gyógyszerkiadásról, később pelenka, esetleg a havi extra szolgáltatások igénybevételéről, mint a fodrász vagy a pedikűr.

Aggódtam a sok pénz miatt, amibe most én kerülök a lányomnak, de az otthonápolás hatványozottan többe került volna. És akkor még mindig a négy falat bámulom. Semmi kapcsolat a külvilággal, semmi társas érintkezés, ha az állapotom rosszabbodik.

Nekem szükségem van más emberekre. Arra, hogy beszélhesek másokkal. A pszichiáter és a háziorvos is alátámasztotta, hogy ez a helyes döntés, ha minőségi, lelki egészséget megtartó,tartalmas,hosszú életet szeretnék élni. Elvégre ebben a korban már a saját jólétem és kényelmem megteremtése lenne a cél. 

Szóval, mivel gyermekeimet kitaníttattam, stabil háttérrel,jó keresettel, egzisztenciával rendelkeznek. Most ők adnak vissza valamit a törődésből, amit kaptak tőlem. Jó érzés, hogy ennyire odafigyelnek az igényeimre, szükségleteimre. Ismernek engem jól. Tudják, világ életemben emberek között voltam. Ez tart életben. Az emberekkel való törődés, a másokon segíteni akarás ad erőt a mindennapokhoz. 

Az igazság az, hogy én szerencsésnek mondhatom magam, mert én hozhattam meg a döntést, hogy 75 évesen hol folytatom az életem. De sokan az itt lakók közül csak egyszerűen bekerültek az intézménybe. Sajnos ők nem önszántukból jöttek. Egészségi állapotuk nagymértékben megromlott. Idősödéssel járó elbutulás vagy a fizikai kiszolgáltatottság helyzetébe kerültek idős korukra. Így már gyakorlatilag nem tudták a hozzátartozók kezelni a helyzetet, és erre a lépésre kényszerültek. Így szakszerű ellátást, gondoskodást, biztonságot teremtettek szerettüknek, aki legtöbbször ennek nem is volt tudatában. Nem látta be, hogy mindez az ő érdekét szolgálja. Gondolok itt például Piroska nénire. 

De most nem mesélem el Piroska történetét, mert megígértem Ancikának, hogy együtt nézzük meg a kedvenc sorozatunkat. Pár perc múlva nála kell lennem az apartmanjában. Egy tál finom sütit is viszek neki. 

Legközelebb folytatom, hogy is élünk mi itt a kis idősotthonunkban együtt.