Piroska történetét kell elmesélnem ígéretemhez híven. Ő sajnos nem tudja már elmesélni, mert olyan mértékben leépült szegény, hogy a gyermekeit sem ismeri fel. Amikor idekerült, még nagyjából az eszénél volt. Akkor mondta, hogy a családjával próbálta megbeszélni, hogy ne kelljen bejönnie ide az otthonba. Olyan fontos volt ez neki, hogy az érzelmi zsarolást is előszeretettel alkalmazta. Hallottuk a látogatások során elcsípett párbeszédekből. Abban bízott, hogy együtt találhatnak más megoldást, és elkerülheti az elkerülhetetlent. Mesélte, amíg tudtunk beszélgetni, hogy azt gondolta, hogy az otthongondozás majd megoldás lesz számára.
Egy ápoló vagy gondozó segít majd neki az alapvető szükségletekben, orvosi ellátásban és egyéb teendőkben. De ez már kevés lett volna Piroskának, mert huszonnégy órás felügyelet kellett már neki, amit ő nem látott be. A gyerekek elvitték őt a háziorvoshoz, aki elmondta Piroskának, hogy az ő egészségi állapota már megkívánja, hogy teljes ellátást, gondozást, ápolást kapjon. Neki sem hitt Piroska. A pszichiáter is megpróbálta megértetni vele. Papírt is írt az időskori elbutulás mértékéről, a demenciájáról. De csak nem értette meg a helyzetét. Persze, már nem úgy működött az agya.
Amikor bekerült az otthonba, dacos volt, mérges, szökni akart. Sokat sírt, de leginkább a gondozók életét nehezítette meg az éhségsztrájkjával, szökési kísérleteivel, a vulgáris beszédével. Az ételt, italt széndékosan kiöntötte, kiabált, káromkodott. De ők profik, nem ma kezdték a pályát, tudták kezelni ezeket a kirohanásokat. Már rég nem csinál ilyeneket, megtört vagy megértette, innen nincs tovább. Ez az út vége. Azóta romlott le fizikailag is. Kerekesszékbe került, mert legyengült és az esze is elhagyta...
A gyerekek járnak be hozzá minden hónapban egyszer legalább. Mivel az anyukájukkal érdemben beszélgetni már nem tudnak, tőlem szoktak olykor ezt - azt megkérdezni. Evett-e rendesen? Szokott-e valamit csinálni? Mennyire vesz részt a programokon? Mit csinál napközben? Azt látják, hogy a ruhája tiszta, fizikailag rendben van. El van látva, odafigyelnek rá. De vajon mit érez? Mit gondol? Kérdezgetnek engem, de ezekre én sem tudom a választ. Pillanatképeket kiragadok, mesélek nekik programokról, amikor láttam mosolyogni, nevetni az anyukájukat. Látom, akkor megnyugszanak egy kicsit.
Pedig lehetett volna ez másképp is. Itt van például Mesi néni esete. Ő egészen kivirágzott, hogy közénk került. Szó szerint virágba borult az intézmény tőle. Megyek is, szólok neki, jöjjön, mesélje el hogy került ide. Várjatok csak! Nemsokára érkezünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.