Szervusz, drága Tamás!
Látom, Te már bemutatkoztál. Nos, hát én folytatnám a sort. Viki néni vagyok. Én is önállóan döntöttem úgy, hogy bevonulok egy számomra megfelelő idősotthonba. Érzelmek dúltak bennem, jók és rosszak is. Félelem, kétely, remény egyszerre. De az egészségi állapotom sajnos egyre silányabb. Bár napi szinten orvosi ellátást nem igénylek, gondoskodni rólam oly' mértékben még nem kell, de egyik napról a másikra változhat.
Csípőprotézisem igencsak megnehezítette önmagam ellátását, otthoni gondoskodást nem várhattam el senkitől. Egyedül éltem, és gyermekeim sem tudtak olyan sűrűn látogatni a távolság miatt. Tudod, külföldön élnek pár éve.
Ahogy a tanult emberek mondják, szociális interakciókra vágytam. Szóval csak beszélgetni akartam valakivel, ismerkedni, barátkozni, társas életet élni. Itt sok közös programot szervezhetünk.Csoportos tevékenységek, torna, kirándulás, kártyázás, vetélkedők, filmklub, bármi előfordulhat, amit mi kitalálunk. Eseménydúsabb életem van, mint fiatal asszony koromban. Lassan határidő naplót kell vegyek, hogy tudjam, mikor hol milyen program lesz, ami engem is érdekel.
Persze a családom támogatása rendkívül fontos volt ennek a nagyszerű döntésnek a létrehozatalában, mivel az ő anyagi támogatásuk nélkül nem tudtam volna megtenni ezt a lépést. Sajnos a nyugdíjam nem fedezi az ellátási díj összegét havi szinten. És akkor még nem beszéltünk a gyógyszerkiadásról, később pelenka, esetleg a havi extra szolgáltatások igénybevételéről, mint a fodrász vagy a pedikűr.
Aggódtam a sok pénz miatt, amibe most én kerülök a lányomnak, de az otthonápolás hatványozottan többe került volna. És akkor még mindig a négy falat bámulom. Semmi kapcsolat a külvilággal, semmi társas érintkezés, ha az állapotom rosszabbodik.
Nekem szükségem van más emberekre. Arra, hogy beszélhesek másokkal. A pszichiáter és a háziorvos is alátámasztotta, hogy ez a helyes döntés, ha minőségi, lelki egészséget megtartó,tartalmas,hosszú életet szeretnék élni. Elvégre ebben a korban már a saját jólétem és kényelmem megteremtése lenne a cél.
Szóval, mivel gyermekeimet kitaníttattam, stabil háttérrel,jó keresettel, egzisztenciával rendelkeznek. Most ők adnak vissza valamit a törődésből, amit kaptak tőlem. Jó érzés, hogy ennyire odafigyelnek az igényeimre, szükségleteimre. Ismernek engem jól. Tudják, világ életemben emberek között voltam. Ez tart életben. Az emberekkel való törődés, a másokon segíteni akarás ad erőt a mindennapokhoz.
Az igazság az, hogy én szerencsésnek mondhatom magam, mert én hozhattam meg a döntést, hogy 75 évesen hol folytatom az életem. De sokan az itt lakók közül csak egyszerűen bekerültek az intézménybe. Sajnos ők nem önszántukból jöttek. Egészségi állapotuk nagymértékben megromlott. Idősödéssel járó elbutulás vagy a fizikai kiszolgáltatottság helyzetébe kerültek idős korukra. Így már gyakorlatilag nem tudták a hozzátartozók kezelni a helyzetet, és erre a lépésre kényszerültek. Így szakszerű ellátást, gondoskodást, biztonságot teremtettek szerettüknek, aki legtöbbször ennek nem is volt tudatában. Nem látta be, hogy mindez az ő érdekét szolgálja. Gondolok itt például Piroska nénire.
De most nem mesélem el Piroska történetét, mert megígértem Ancikának, hogy együtt nézzük meg a kedvenc sorozatunkat. Pár perc múlva nála kell lennem az apartmanjában. Egy tál finom sütit is viszek neki.
Legközelebb folytatom, hogy is élünk mi itt a kis idősotthonunkban együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.